Miközben a kulturális elit a demokrácia és a haladás nevében főszerepet vállal a nyugati országokban zajló kultúrharcban, lelkifurdalás nélkül üzletel Kínával. A globalizmusban a hipokrízisnek sincsenek határai – figyelmeztet vallomásában egy amerikai filmes.
Chris Fenton postai ügyintézőként kezdte karrierjét, majd merő véletlenségből megismerkedett Stan Lee legendás képregényalkotóval, a mozit világszerte uraló Marvel-univerzum atyjával. Fenton kisvártatva céget alapított a nagy költségvetésű hollywoodi filmek kínai értékesítésére. Huszonhat amerikai produkció fűződik a nevéhez, s mindegyik kasszasiker – Kínában. Az USA filmjei 2005-ben 12 millió, 2017-ben már 390 millió dollárt kasszíroztak a kínai jegypénztáraknál. De milyen áron, s mi köze ennek a magyar mindennapokhoz?
Szerzőnk szerint nemcsak a világkereskedelmi erősorrend, de az emberi kultúra globális normarendszere is Amerika és Kína között dől el. Márpedig az 1,4 milliárdos kínai felvevőpiacnak való megfelelés közben az Egyesült Államok tartalomgyárosai feladják mindazt, ami az amerikai filmet amerikaivá tette. Miért? Kína minden évben csak meghatározott számú külföldi mozgóképet enged a mozikba, és konkrét elvárásokat támaszt velük szemben. A szűrőn csak olyan produkciók mehetnek át, amelyekben a Kínai Kommunista Párt elképzeléseinek megfelelő világkép érvényesül. A szabadság nem téma, az etnikai kisebbségek ügyei nem léteznek, az USA és Kína között nincs ideológiai szakadék, kínai és amerikai színészek vállt vállnak vetve együtt játszanak. A Top Gun új kiadásából eltűnt a tajvani zászló, a képregényfilmekből a tibeti és hongkongi karakterek. „Richard Gere 1997-es thrillere, a Vörös sarok, amelyben kínai kommunisták likvidálnak egy nyugati üzletembert, ma már el se készülhetne.” Az amerikai filmesek egyre szűkebb határok közé terelik saját képzelőerejüket.
Fenton mint kollaboráns beismerő vallomásnak is beillő kötete szerint a mindennapi filmkedvelő számára észrevehetetlen, kifinomult (ön)cenzúrának szerteágazó kulturális következményei vannak. Az amerikai fogyasztó radarjáról eltűnnek az USA populáris kultúrája által eddig közvetített értékek. Ám a kínai fogyasztó alapvető ismereteit is torzítják a tartalmak, amelyekben a bolygó nagyhatalmainak arculatát tökéletesen összemossák. A magyar mozikban – amelyeket szintén az amerikai produkciók töltenek meg sztorikkal és nézőkkel – egy civilizációs tekintetben értelmezhetetlen, mindenféle identitás nélküli és a valóságban nem is létező világkép dominálhat.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
Az erdőn akkor történhet az emberrel valami lényeges, ha felveszi a tempóját. Erről szól lényegében Végh Attila A belső őserdő című könyve.
A nyár egyik legvidámabb családi programja lehet az Árnyék nélkül című Czimra-tárlat megtekintése. Petri Lukács Ádám írása.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Technikai problémák miatt félbehagyták az Optimus gyártását, teljesen újratervezik a robot következő generációját – a leállás tehát valószínűleg csak átmeneti.
Pataky Attila, az Edda legendás frontembere durván nekiment Azahriahnak: szerinte a 23 éves énekes dalai a drog, az öngyilkosság és a morális leépülés kultuszát terjesztik. A rockzenész szerint Azahriah nemcsak ostobaságokat beszél, hanem veszélyt is jelent a fiatalokra nézve – és ha így folytatja, „büntetőjogi kategória lesz” a vége.
